Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Rudolf Steiner: A nevelés mint társadalmi kérdés-A Waldorf-pedagógia spirituális, kultúrtörténeti és társadalmi háttere

 

RUDOLF STEINER
 
A nevelés mint társadalmi kérdés
 
A Waldorf-pedagógia spirituális, kultúrtörténeti és társadalmi háttere

 
A mű eredeti címe: Die Erziehungsfrage als soziale Frage. Die spirituellen, kulturgeschichtlichen und sozialen Hintergründe der Waldorfschul-Pädagogik
 
A fordítás a Rudolf Steiner Verlag Dornach/Schweiz 1971-es kiadása
alapján készült. (GA 296)
 
 
Fordította: Szabó Attila
 
Lektorálta: Scherak Mari
 
 
Első előadás
                                                 
 
Részletek / kiemelések
 

 Aki a nevelés kérdését illetően meg akar ismerkedni az alapvető irányelvekkel, annak csak kézbe kell vennie kis könyvecskémet: A gyermek nevelése szellemtudományos szempontból. Ezzel a könyvvel az emberre vonatkozó vizsgálódásokban előtérbe állítottam a jelenkor egyik legfontosabb társadalmi kérdését, a nevelés ügyét. A modern emberiség legszélesebb köreinek tudomást kell szerezniük arról, amit a gyermek fejlődésének három szakaszáról állapít meg a szellemtudomány.

 
 
 
Már sokszor említettem, hogy a születés és a 7. év – amikor általában megtörténik a fogváltás – között az ember utánzó lény, vagyis aszerint cselekszik, amit a környezetében lát. Figyeljék meg ekkor alaposan a gyermeket: mindig azt fogják tapasztalni, hogy a gyermek utánoz, azt teszi, amit a nagyok tesznek. Ezért a gyermek életében rendkívüli fontossága van annak, hogy a környezetében élő emberek csak olyat tegyenek, amit a gyermek utánozhat, sőt, hogy csak olyat gondoljanak és érezzenek a gyermek környezetében, amit a gyermek is követhet, utánozhat.
Amikor a születés révén az ember belép a fizikai létbe, csak folytatja azt, amit átélt a szellemi világban a fogamzás előtt. Ott mint emberlények a magasabb szellemi hierarchiák lényén belül élünk. Ekkor csupa olyat cselekszünk, ami impulzusként a magasabb hierarchiák lényéből árad ki. Itt az ember még sokkal magasabb fokon utánzó lény, mert az ember teljes egységben van azokkal a lényekkel, akiket utánoz. Majd leereszkedik a fizikai világba. Itt folytatja azt, amit odaát megszokott: hogy egységben van a környezetével. Ez a megszokás most kiterjed arra, hogy egységben lesz azokkal az emberekkel, vagy utánozza azokat az embereket, akik a környezetében találhatók és a neveléséről gondoskodnak, mégpedig úgy, hogy olyanokat tesznek, gondolnak és éreznek, amit a gyermek utánozhat. Annál nagyobb a gyermek boldogsága, minél inkább nem a saját lelkében kell élnie, hanem a környezete lelkiségében, a környezetében élők lelkében.
 
Mivel a múltban az emberek élete jóval ösztönösebb volt, azért ösztönösen ráhagyatkoztak erre az utánzásra. A jövőben ez nem így lesz. A jövőben már oda kell figyelnünk arra, hogy a gyermek utánzó lény. A nevelésnél mindig ezt a kérdést kell majd megválaszolnunk: hogyan alakítsuk a legjobban a gyermek életét azt figyelembe véve, hogy a számára legkedvezőbb módon utánozhassa környezetét? Ami a múltban ösztönösen történt az ilyen utánzást illetően, ahhoz nekünk már egyre tudatosabban és egyre intenzívebben kell viszonyulnunk a jövő felé haladva. Mert az embereknek fel kell majd ismerniük valamit: amikor az ember felnőtté válik a társadalomban, akkor neki szabad embernek is kell lennie. De szabad az ember csak úgy lesz, ha először mint gyermek a lehető legintenzívebben utánzó volt. Az erőknek, a gyermek természetes erőinek mélyrehatóan ki kell fejlődniük benne éppen ama korszak számára, amelyben a szocializmus megjelenik. Az emberek nem lesznek szabad lények, a szabadságról való minden szónoklás, minden politikai siránkozás ellenére sem, ha az utánzás megfelelő erői nem oltódnak beléjük még gyermekkorukban. Mert ami a gyermekkorban ezen a módon gyökeret ver az emberben, csakis az teremtheti meg az alapot a társadalmi szabadság számára.
 
Önök már jól tudják, hogy a 7. életévtől a nemi érésig, a 14–15. éves korig a gyermekben egy olyan hajlam él, amit a tekintély alapján való cselekvésnek nevezhetnénk. Semmi sem okozhat nagyobb jót a gyermeknek, mint hogy ha azt, amit cselekszik, azért teszi meg, mert az általa tisztelt emberektől azt hallja a környezetében: „ez a helyes, ezt kell csinálni”. És semmi sem rosszabb számára annál, hogy már túl korán, a nemi érés előtt az úgynevezett önálló ítéletre szoktatják rá. A jövőben ezt a tekintély iránti érzést fokozottabban és intenzívebben kell kiművelnünk a 7. és a 14. életév között, mint ahogy ez a múltban történt. Ezekben az években minden nevelést egyre tudatosabban kell építenünk a tekintély iránti tiszta és szép érzésre, ami a gyermekben ébredezik. Mert amit ezekben az években a gyermekben el kell ültetnünk, az fogja képezni az alapját annak, amit majd a társadalomban a felnőttnek kell átélnie magában mint az emberek azonos jogait. Az emberek azonos jogai másképp nem fognak érvényt szerezni, mert az emberek felnőttként soha nem lesznek érettek az emberek azonos jogai iránt, ha gyermekkorukban nem ültetődik beléjük a tekintély iránti érzés. A múltban elegendő lehetett a tekintély iránti érzés sokkal csekélyebb foka is, a jövőben ez már nem lesz elég. És ezt a tekintély iránti érzést erősen bele kell oltanunk a gyermekekbe, hogy felnőttként érettek legyenek az emberek azonos jogai iránt, ami mint történelmi követelmény nem is lehet vita tárgya, mert mint követelmény már megjelent.
Az iskolai nevelést, az iskolai oktatást úgy kell kialakítani korunkban, hogy az emberek a szemléletmódnak ehhez a magasságához emelkedjenek fel, amiről most beszélek. Megkérdezném önöket: mennyire messze van nemcsak a mai emberiség, de a mai tanárképzés is attól, hogy belelásson ezekbe az összefüggésekbe? Mennyit kell még dolgozni azon, hogy ez a belátás elterjedjen? Márpedig ennek teret kell kapnia, mert csak ilyen irányban kereshetjük a kiutat.
 
A nemi érést követően, a 14–15. életévtől a 21. évig azután kifejlődik az embernél a szexuális szerelmi élet, ami csak egy speciális esete az általános emberszeretetnek. A szexuális szerelmi élet az általános emberszeretetnek az egyik speciális esete. Az általános emberszeretetnek ezt az erejét különösen gondozni kellene abban az időben, amikor a gyerekek az iskolát elhagyják, és más intézményekbe mennek, vagy továbbtanulnak. Mert a gazdasági életnek az az elrendeződése, ami már történelmi követelmény, sohasem lesz áthevíthető azzal, amivel pedig át kellene hevíteni, tudniillik a testvériséggel, azaz az általános emberszeretettel, ha ebben az életkorban nem fejlődik ki az emberekben ez az általános emberszeretet.
A gazdasági életben szerepet játszó testvériség, amire törekednünk kell a jövő érdekében, csak úgy fejlődik ki az emberlelkekben, ha a nevelést a 15. életév után úgy folytatjuk, hogy teljes tudatossággal éppen az általános emberszeretet kialakításán munkálkodunk, és ha a világszemléleti kérdéseket, az egész nevelést, amely még az úgynevezett egységes rendszerű iskolához igazodik, az emberszeretetre alapozzuk, általában a külvilág felé forduló szeretetre.
 
Erre a háromféle nevelési fundamentumra kell felépíteni azt, ami kivirágoztathatja az emberiség jövőjét. Ha nem tudunk arról, hogy a fizikai testnek, amely utánzó, a helyes módon kell utánzóvá válnia, akkor ezt a fizikai testet csak az animális ösztönökbe ágyazzuk bele. Ha nem tudunk arról, hogy a 7. és a 14. év között különösen az étertest fejlődik, amit a tekintély iránti érzésre alapozva kell kifejleszteni, akkor az emberben csak a kultúra iránti közömbösség jön létre, és nem jelennek meg benne azok az erők, amelyek szükségesek a jog-organizmus számára. Ha pedig 14–15 éves kortól nem helyeződik a tanításba vagy oktatásba ésszerű módon a szeretet ereje, ami az asztráltesthez kötődik, akkor az emberek sohasem fejleszthetik ki az asztráltestüket, mert ezt nem formálhatják ki szabad képződménnyé magukban.
Ezek a dolgok kölcsönösen összefüggnek. Ezért azt kell mondanom:
A helyes módon történő utánzás megteremti az alapját a szabadságnak; a tekintély iránti érzés a jog alapját teremti meg; a testvériség, a szeretet pedig a gazdasági élet alapját. De ez másképpen is összefügg. Ha nem fejlődik ki megfelelőképpen a szeretet, akkor hiányozni fog a szabadság is. Ha megfelelő módon nem fejlődik ki az utánzás, akkor megnövekednek az animális ösztönök.
Ha önök átgondolják ezt az egészet, akkor beláthatják, hogy a szellemtudomány a megfelelő alapvetés annak számára, aminek civilizációs tartalommá kell válnia a nagy történelmi követelmények szerint, amelyek ma az emberiség számára jelentkeznek. Innentől kezdve valóban nem tudunk továbbmenni egy ilyen civilizációs tartalom nélkül, amire szüksége van az emberiségnek, de amire csak a szellemtudomány vezethet rá bennünket. A felmerülő kérdéseket tehát egyfajta szellemi atmoszférába kell helyeznünk. Ez az, amit meggyőződésként az emberlelkekbe kell bejuttatnunk. És még egyszer szeretném hangsúlyozni: vitatkozhatunk arról, hogy még mennyi ideig tarthat, amíg egy ilyen felfogásmód meggyökerezik az emberekben, amire ők maguk legalábbis öntudatlanul már törekszenek. Mert nem is valósulhat meg, ha meggyőződésként nem hatol be az emberek lelkébe.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>>

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.