Frederick Leboyer  Gyöngéd születése pontos megközelítést ad a bőr, az érintés titkáról.

A földi világba lépésünkkel talán ez az első érzékszervünk, mellyel megérintjük a világot, avagy a világ megérint minket...

Az újszülöttet tartó kézről :

"Egy szót az újszülöttet tartó kézről. Ez az, amivel a gyermek először találkozik. Első kalandja ez. Az ősi nyelven szól, a bőrén, az érintésén. Azon a nyelven, amin az anyai testben folyt a beszéd,midőn a méh szerelmesen simult a kis hát vonalához, amikor a bőr a bőrhöz szólt. Miután  a gyermek kívülre került, a kicsi hát mezítelen, elveszett, védtelen.

EZ AZ ELSŐ ÉRINTKEZÉS A VILÁGGAL. Kíméletessé kell tenni az átmenetet. Az újban találjon egy kicsit a régiből. A kéz legyen lágy, de határozott, lassú, de folyamatosan mozgó.

Ezt akkor kell csinálni, amikor az anya hasán fekszik a gyermek, amikor a köldökzsinór még lüktet. A kéz pedig találjon rá a méh összehúzódásának ritmusára, súlyára, lassúságára, erejére,, folytonosságára, ami valósággal a gyermek "bőrében  van", hiszen oly sokáig érezte. Egymás nyomában jár a két kéz, ahogy hullám követ hullámot... A gyermek az őt érintő kézből mindent megérez. De a kéz akár mozdulatlan is maradhat. Két mozdulatlan kéz. A béke két keze."

*****************************************************************************************************************

 Albert Soesman Tizenkét érzék című könyvében  tovább haladhatunk  a tapintással kapcsolatos megfigyeléseinkkel :

"Csináljunk egy gyakorlatot. Először is le kell kapcsolnunk a villanyt, mert hozzászoktunk ahhoz, hogy megnézzük azt, amit megérintünk. A teljes sötétben meg kellene próbálnunk érintéssé lenni. Próbáljuk meg elképzelni, milyen lehet csupasz hernyónak lenni. A hőmérséklet a hernyó körül ugyanannyi mint a hernyó saját hőmérséklete... Egy ismeretlen világba lépünk be , kúszva, mászva, teljesen meztelenül. Milyen lehet az,amikor legelőször tapasztaljuk meg a tapintást? ...Ha semmilyen más érzékszervünk nem lenne, csupán a tapintás, és így másznánk hernyóként fel egy kavicsra, valami olyasmit tapasztalnánk:  AZ.

Amikor kapcsolatba kerülünk valamivel, érkezik egy külső ellenállás, és ettől az emberi lélekben is megtörténik valami, felébredünk.... Amikor valamivel valahol a világban kapcsolatba kerülünk, saját magunk egy részével lesz kapcsolatunk. Ez a rendkívüli a tapintásban: önmagam egy része, valami belőlem találkozik a világ egy részével, ráébred valamire a világban. Ez a "felébredés " egy olyan jelenséghez köthető, amit a határoltság tudatosításának nevezhetnénk. Tudtára ébredünk annak, határok között vagyunk. Ezt nagyon lassú folyamatnak kell elképzelnünk. Sajnos nagyon keveset tudunk arról, hogy mindez hogyan  játszódik le a kisgyermekben. Így költői a kérdés : tud-e a csecsemő arról, hogy  mettől meddig tart a kezecskéje és mikor  találkozik az a bölcsővel? Lenyűgözőek ezek a kérdések. Lassan kell megtanulnia, fokról fokra; ehez százszor kell beleütköznie a bölcsőbe.

A tapintás érzékszerve által a csecsemő  a kozmosszal való teljes egységtől kezd elkülönülni.....-a tapintás oldoz el a teljességtől, ez az elválasztás; ugyanakkor az az érzés is megvan  az emberben, hogy összeköttetésben maradunk vele. Nem véletlen, hogy ez az érzékelés az ujjakban a legkifinomultabb. Különleges képességünk, hogy az ujjainkkal körbetapogathatjuk magunkat. Egy gyermek ahhoz, hogy erre képessé váljon, legalább 2-3 évesnek kell lennie.Ez az a kor, amikor a gyermek azt kezdi mondani, hogy én.

A határoltság érzékelése a tapintás érzékszervének nagy titka, ez teszi lehetővé azt, hogy az ember ráébredjen a dolgok létezésére.Így a tapintás  rendkívül fontos szerepet játszik a gyermekek nevelésében....Gondoljunk csak arra, micsoda különbség , ha egy gyermek jó minőségű dolgokkal kerül kapcsolatba, például fajátékokkal, finom gyapjú- vagy selyembabákkal,vagy mit tesz, ha főleg műanyag dolgokkal játszik.Óriási különbség van a tapintási érzék minőségében, ami a gyermekben fejlődik, ha természetes anyagok között nő fel."

**********************************************************************************

Bernard Lievegoed   Az én a gyermek fejlődésében című  munkájából megtudjuk, mi az összefüggés  a tapintás és az éntudat között :

"Az első én kimondása mérföldkövet jelent  a gyermek fejlődésében. Eddig nyúlnak vissza  az első eseményekre való emlékezések, amelyek az énre vonatkoznak. Az ébredező éntudattal együtt, amely  az én és az azon kívüli világ  szétválását jelző kifejezés, hirtelen fellép a hajlam "nem"-et mondani a külvilággal szemben. Az én-tudat ebben az időben úgy fejlődik, hogy szembeállítja magát a külvilággal, ellenszegül annak.

A dackorszak a nevelőnek kétségbeejtő. Sok türelemmel és tapintattal kell elérni, hogy a szokásos elintéznivalókat végrehajtsuk anélkül, hogy fölöslegesen ellen kelljen szegülni a gyermeknek.Csak a figyelem elterelése az ellenállás tárgyáról segíthet. Csak ha feltétlenül fontos, kell a felnőttnek felülkerekednie, ami elkerülhetetlenül jelenetet von maga után. Ennek a szakasznak az átmeneti volta és a gyermek énjének fejlődése feletti öröm segítik a nevelőt abban, hogy ezt az időszakot tapintatosan átvészelje. Éppen a külvilággal való  szembenállásban gyakorolja magát  az én-tudat. Az érzékelés  pszichológiában általános törvény, hogy tudat csak ott keletkezik, ahol ellenállást talál.

A bőrünket csak akkor érezzük, ha  kívülről nyomás éri. Amíg együtt úszunk  a külső történések áramlatában,nem fejlesztünk ki erős én-tudatot. Ez csak akkor jön létre, ha tudatosan szembeállítjuk magunkat az eseményekkel.

******************************************************************************

Érdemes mejegyezni, hogy a lelki  érintkezés minőségét kifejező  "tapintat "szó milyen szépen hordozza magában a testi érintés szavát.